Ötödik fotókiállításom, " Apa lettem! " címmel, 2016. május 7 -én. került megrendezésre, mely 26 alkotásból állt.

A kiállítás a kigondolást követően 2 év elteltével kelt életre. A célom az volt, hogy megmutassam az apukák és babák bensőséges kapcsolatát fekete - fehér képek formájában. Nem volt nehéz dolgom, mert elég volt a babákra ráhangólódni, és máris elkészültek a profi fotók, hiszen az apukák is a gyermekeikkel voltak lelki kapcsolatban. Így tudtam olyan pillanatok részesévé válni szinte pár perc alatt, amik a kiállításon is láthatóvá váltak.

Exkluzív helyszínen, a Bálnában, Budapesten elsőként lehettem az, aki ilyen formában az üveg felületet használhatta a képek paravánjaként. Fekete - fehér képekből tevődött össze a kiállítás, mert számomra jobban átadta a hangulatot, de különböző árnyalatokat és tónusokat alkalmaztam, hogy ránézésre is különbözőek lehessenek. A képeket itt is, a szülők haza vitték, hogy méltó helyre kerülhessenek. A kiállítás kurátora, Balogh Dávid művészettörténész.

Aki bővebben érdekel, olvassa el, CsaládHáló -n megjelent cikket ide kattintva, illetve a Csalad.hu portálon megjelent interjút ide kattintva.

© Bánhalmi Norbert - profi fotós  / +36 70 469 83 97 / hello@norbertbanhalmi.com 

  • Facebook
  • instagram
  • pinterest
  • blogger
  • LinkedIn