• Kati (51)

A Nő világa… / A nővé válás buktatói


„Kati szép fiatal nővé érett. Kislányos típusa sokak szívét megdobogtatta. Ennek ellenére a legtöbbször egyedül érezte magát. Olyankor semmire sem vágyott jobban, mint egy kedves szóra és egy meleg ölelésre és bár a meleg ölelésre sok-sok jelentkező akadt, az őszinte, kedves szóra annál kevesebb.

Úgy érezte, hogy ebben a különös világban a lélek kívánságai egyre kevésbé fontosak és a testi vágyak kielégítése győzedelmeskedik mindenek felett. És mintha az egész iskolát átitatta volna valamiféle szex mánia. Igen, pontosan ez történt, máshogy nem lehetett megfogalmazni. Mert a kapcsolatépítés és leépítés gyakorlata nem csupán a diákok között lángolt, hanem a tanárok is jócskán kivették belőle a részüket.

Utolsó évben a szakdolgozatának témáját kellett kiválasztania. A tanárok sokféle lehetőséget megadtak amelyekből az ötlethiányos hallgatók választhattak és mivel ő semmi kedvére valót nem talált, így jobb híjján a maradék mellett „döntött”. A nyulak mesterséges megtermékenyítése. Ez volt szakdolgozatának témája és címe. Egy csöppet sem érdekelte és azt sem tudta elképzelni, hogy kit és miért érdekelhet egyáltalán ilyesmi. És miért is kellene a nyulakat inszeminálni, azaz mesterségesen termékenyíteni? Köztudott, hogy a nyulak gyakran szexelnek, a nőstények harminc napig vemhesek, öt-hat utódot hoznak a világra, melyek hét hónapos korukban már ivarérettek – sőt egyes fajták akár négy hónapos korban is - és máris kezdődhet minden előlről. Meg persze az anyanyuszi is folytatja ezt a műveletet egészen élete végéig. Na mindegy, gondolta Kati, végül is a kutatást végző tanára úgyis minden kísérletet megcsinál helyette, neki csak figyelnie kell és jegyzetelni, aztán meg valahogy összehozza azt a fránya szakdolgozatot.

Körülbelül tíz alkalommal mentek ki a nyúltelepre állatorvos tanárával aki a nyulas kísérleteket végezte nagy odaadással. Ő füzetet és tollat vitt magával, hogy jegyzetelje a dátumokat, nyúl azonosítókat, különböző eredményeket, mennyiséget, gyakoriságot, változásokat jelölő számokat és hasonlókat. A tanár az adatgyűjtés mellett mindent lefotózott a ketrecekben és a laboratóriumban egyaránt, még a mikroszkóp alatti mintákat is. Körülbelül egy órahosszás lehetett az út ki a telepre és minden alkalommal egy-két órát töltöttek ott. Nem sokat beszéltek másról, főleg a nyulak voltak a téma, meg az iskolai dolgok.

Aztán a megfigyelések utolsó napján amikor hazafelé tartottak, a tanár váratlanul megállította az autót. Katihoz hajolt és meg akarta csókolni. - Micsoda önbizalom! – gondolta a lány. - Talán arra számított, hogy mindezt szó nélkül hagyni fogom? Egyáltalán hogy vette ehhez a bátorságot? - Persze nem történt semmi, mer elhúzódott tőle, és illedelmesen közölte, hogy menniük kellene.

Továbbmentek, de nem sokkal később megálltak egy presszónál. Kati érezte, hogy tanára zavarban van és nem akarja csak úgy egyszerűen visszavinni a kollégiumba. Nem engedett neki, de az elutasítása nem drámai volt, hanem inkább hűvös és a sértett nő miután elutasította tanára csókját már levegőnek is nézte őt. Egyszerűen semmibe vette, amit a tanár is észrevett és próbált javítani a helyzetén. Bementek a presszóba, Kati kért egy kólát és egyre szerencsétlenebbnek látta a szemében addig tiszteletet keltő és elismert tanárát. Sőt, már egyáltalán nem is a tanárt látta, hanem csupán egy nevetséges férfit. A férfit, aki buzgón igyekezett a poharába tölteni a kólát, de a keze reszketett és a hófehér terítőn a pohár körül hamarosan kisebb-nagyobb barna foltok terültek el. Mintha valamiféle kárpótlást nyújtott volna a sors. A hatalmas önbizalommal kezdeményező hős épp most vált teljesen nevetségessé.

A lány az asztalon könyökölt, állát két tenyerébe támasztva miközben először csak mosolygott, azután nem bírta tovább és hangosan elnevette magát.

Kinevet engem? – kérdezte a tanár.

Bocsánat, de igen. Nagyon mókás ahogy igyekezni próbál.

Igen?

Igen.

Kati már nem volt kislány és bár sokszor érték nagy csalódások, mindig talpon maradt és igyekezett megerősödni ahelyett, hogy elhagyta volna magát. Nem sokáig tartott tanárával a különös párbeszéd. Amint megitta a kóláját, a tanár pedig a narancslevet amit magának rendelt már indultak is tovább.

Eltelt pár hét és elérkezett a félévi vizsgaidőszak. Mindenki igyekezett a saját elvárásainak megfelelően megtanulni az anyagot, mégis mindenkiben ott volt a vizsgadrukk, hogy csak sikerüljön átmenni, ne kelljen legközelebb, a pótvizsgára újra tanulni és értékes időt veszíteni a szabadidőből. Éppan az a tanár vizsgáztatta őket akivel a szakdolgozatára készült. Egyenként hívta be őket. Amikor Kati következett, odament a tanári asztalhoz és húzott egy tételt, azután leült, hogy fölkészüljön. Amikor végzett fölállt, hogy elmondja amit a témáról tud. Úgy érezte, hogy egy erős közepes szintet el tudott érni. Aztán amikor befejezte a mondandóját, a tanár hosszan a szemébe nézett, majd így szólt: hármas. Kati elégedett volt magával. Mielőtt azonban kiment a teremből a tanár utána szólt: - mégsem adhatok csak egy kettest annak, akit egyszer meg akartam csókolni-. A lány hirtelen úgy érezte, mintha a hátába kést döftek volna és bár legbelül forrt, de egy szót sem szólt. Mégcsak vissza sem fordult. Ment egyenesen kifelé és alig várta, hogy becsukhassa maga mögött az ajtót.”

1984-ben elvégeztem a főiskolát és azóta már sok-sok újabb tapasztalattal gazdagodtam. A fenti írás a nővé válás buktatóinak egyik formájáról szól, mely részlet a most készülő könyvemből, illetve a saját életemből.

Nyolc éve Ausztráliában élek. Írok, festek, énekelek, vagyis azt a három dolgot csinálom amit mindig is a legjobban szerettem. Számomra az igazi NŐ az önmegvalósítás által teljesedik ki. Akkor is, ha erre csak ötven év fölött kerül sor.


345 megtekintés
Kezdőlap

© Bánhalmi Norbert - profi fotós  / +36 70 469 83 97 / hello@norbertbanhalmi.com 

  • Facebook
  • LinkedIn
  • instagram
  • pinterest
  • blogger