• Mónika (43)

Az út, az igazság és az élet - avagy amikor meghoztam a döntést, hogy elválok


A 43. életévem töltöm épp, gondoskodó társ és édesanya vagyok. Két gyermekemmel és a párommal élek együtt egy faluban, Szombathelytől nem messze. A szüleim háromháznyira laknak tőlünk, és ugyancsak három házzal lentebb a bátyám és a családja. A családok között nagy az összetartás szerencsére, és elmondhatom, hogy szép családdal áldott meg a sors. Van egy 18 éves nagylányom és egy 14 éves nagyfiam.


Ebben a világban minden embernek megvan a saját keresztje és mindenki más-más utat jár be. Így van ez velem is. Az életemben sok olyan fordulópont volt már, mikor megtörtnek éreztem magam. 18 évesen munkába álltam és már 25. éve dolgozom ápolónőként egy onkológiai osztályon. Kezdetben ugyanúgy, mint általában mindenki, átestem egy olyan kapcsolaton tinédzser koromban, amiben egymás jegyeseiként éltünk, majd jött az első nagyobb csalódás az életemben, hogy a legjobb barátnőm, aki egyben az unokatestvérem is volt, elszerette tőlem a páromat. Hasonló dolgokon minden ember átesik, és ezt az időszakot lezárva egy újabb szerelem köszöntött be az életembe. Összeházasodtunk és megszületett a két szép gyermekünk.

Édesanyámék segítségének hála, közel hozzájuk tudtunk építkezni, és egy szép családi házban élünk a mai napig. Miután megszületett az első gyermekünk, a férjem egy olasz kamionos cégnél kezdett el dolgozni, ami nem volt túl szerencsés, mert a pici lányunkkal havonta legfeljebb egyszer, egy hétvége erejéig, voltunk együtt vele. Rossz volt nem látni a férjemet és rossz volt, hogy ilyen kevésszer érzi a kicsi az apukája jelenlétét. Jobb lett volna, ha vele érezzük magunkat biztonságban, ha ott van mellettünk és figyel ránk, de sajnos nem így volt, ezt ő választotta.

Időközben terhes lettem a kisfiunkkal, és ahogy teltek a hónapok nem változott semmi. A helyzet sajnos annyiban is rosszabodott, hogy a már eleve kevéske törődés is megszűnt a férjem részéről. Miután megszületett a fiunk, nem sokkal később felmondott a munkahelyén, és bár otthon volt, de nem sokáig tartott az örömünk. Elmondta nekem, hogy amíg csaknem 4 éven keresztül szinte egyedül neveltem a gyerekeket, ő addig a munkája során nőkkel feküdt le pénzért, és az itthonlétei alatt is megcsalt.

Nagy csapásként ért, teljesen megkövülve éreztem magam, de úgy gondoltam, a válás nem megoldás, mert a két gyereknek szüksége van az apjára. Az évek során egyre bizonytalanabb voltam ezzel kapcsolatban, mivel sokszor nem úgy viselkedett a gyerekekkel, ahogy apaként kellett volna, és továbbra is hűtlen volt. Sajnos az egyik éjszaka, kifordulva önmagából, minden előjel nélkül, megpróbált megerőszakolni, majd agyonverni.

Az akkor 11 éves kislányomnak hála menekültem meg, és megúsztam koponya illetve csuklózúzódással. Ezt követően elváltunk, és azóta hol felbukkan a gyerekek életében, hol nem.

A válásom után két évvel tudtam először nem lehajtott fejjel járni a világban, hanem már érzékeltem a körülöttem lévő embereket, és a sors utamba küldte az első gyerekkori nagy szerelmemet, akivel 20 éve nem találkoztam. Számára is én voltam az első nagy szerelem. A találkozás után többször beszéltünk, kávéztunk, és fél év után azon kaptuk magunkat, hogy szerelmesek lettünk egymásba, újra. Ő azóta a családunk része.

A 2017-es évem egy epilepsziás rohammal kezdődött, és újból a kislányom mentett meg. A vizsgálatok során kiderült, agydaganatom van. Úgy éreztem újból 180 fokos fordulatot vesz a életem, de a rosszban a jó hír, hogy műthető helyen és jóindulatú volt. Az operáció után pár hónappal éreztem azt, hogy igenis élek. Hosszú volt az út idáig.

Most jutottam el arra a pontra, hogy az életem az enyém! Én döntöm el, hogy mi a jó és mi nem, és emiatt sokkal magabiztosabban, bátrabban és ezerszer több örömmel vetem bele magam a mindennapokba.

( A boritókép, csak illusztráció )

739 megtekintés
Kezdőlap

© Bánhalmi Norbert - profi fotós  / +36 70 469 83 97 / hello@norbertbanhalmi.com 

  • Facebook
  • LinkedIn
  • instagram
  • pinterest
  • blogger