Történetek Hiszen minden fotónak van egy saját sztorija

  • Márti

Filter nélkül - a testem története | Márti

A vádlim és én.


Bánhalmi Norbert - fotóművész - Portfólió Fotózás Budapest

Van e vajon valami kulcsa az önelfogadásnak, a feltétel nélküli önszeretetnek? Van e valami varázsige amit ha kimondunk, minden helyreáll? Szerintem mindenki birtokában van a saját varázsigéjének, belül a szíve mélyén. Van, hogy körbefalazzuk az évek során, hogy megvédjük magunkat. Ilyenkor sem szabad elveszteni a reményt, csak meg kell keresni odabent a saját kis privát, elveszettnek hitt varázsigénket.


Sosem tartottam magam szép gyereknek, és a családom sem győzködött sokat az ellenkezőjéről. Nem tudok beszámolni őrületes ovis szerelmekről, sem későbbi sikerekről sem a külsőm kapcsán.

Mindig fiúsra vágatták a hajam, és a tesótól, és rokonoktól örökölt ruhákban jártam. ( csak szólok mindenkinek előre, hogy ez később komoly shopping függőséget okoz felnőttkorban, szóval csak óvatosan :)


A lábam, főleg a vádlim, sosem tartozott a kedvenc testrészeim közé………..sőt. Utáltam, hogy sosem tudtam felvenni egy szűkszárú nadrágot. Csizma---mission impossible.

Van egy nagy alapigazság: ha zavar valami, változtass rajta, ha nem tudsz rajta változtatni, akkor fogadd el.


Nos a vádli egy olyan testrész, amin lehet optikailag javítani, és fogyással és mozgással lehet némileg korrigálni. Sikerült is némileg dolgozni rajta az évek során. Felnőtt fejjel, nulla sportmúlttal kezdtem el futni, mikor már nagyon zavart a súlyfeleslegem. Természetesen ez is formált rajta jócskán, és sok visszajelzést kaptam nőktől, hogy bárcsak ilyen vádlijuk lenne nekik is. De én erről mindig azt gondoltam, hogy ez csak egy légből kapott bók. Ha arányosan nézem a testem, valószínűleg nagyon viccesen festenék egy vékony vádlival. Természetesen nemcsak a vádlim volt az egyetlen testrészem, amivel nehezen békültem ki. Azt hiszem elértem oda, hogy elfogadtam, hogy ez ilyen és slussz, számomra ezt dobta a gép.


Bánhalmi Norbert - fotóművész - Portfólió Fotózás Budapest

Rám nem igaz sajnos az sem, hogy szülés előtt karcsú voltam. Mikor a kezemben kerül egy régi képem, komolyan megdöbbenek rajta, hogy mi a bánatért nem szólt nekem senki akkoriban, hogy úgy nézek ki mint akit nutellában panírozott palacsintán él. Sosem sportoltam semmit, így amikor a második gyerekem születése után elhatároztam, hogy nekiveselkedem és levetem ezt a testet, arra gondoltam a futás lesz a legkézenfekvőbb. Lábak, pipa….. de még milyenek….. Aztán a futás egyre több sikerélményt hozott, a fogyásról nem is beszélve.


Később elkezdtem edzeni. Még több sikerélmény jött. Volt egy nagyon erős motivációm, ami túllendített minden holtponton. Fegyelmezetten étkeztem, és edzettem.


Elértem, egy nagyjából álomalakot. Aztán jött egy változás az életemben, egész pontosan a válásom. Komoly lelki mélypontokat éltem meg, és hatalmas személyiségfejlődésen mentem épp keresztül. A legkevésbé sem érdekelt, hogy napi hány kalória csúszik be. Nem beszélve arról, hogy mindig is hajlamos voltam magam evéssel jutalmazni.


Persze a lelki mélypontok utáni folyamatos nasizás, és a covid utáni kényszerpihenő nem tett túl jót, sem a vádlimnak, sem az alakomnak Mindig is rapszódikus voltam az életem minden területén. Vagy teljes gőzzel belevetem magam valamibe, vagy a teljes érdektelenség jellemző rám.


Mindezek ellenére kapok pozitív visszajelzéseket.


Hálás vagyok a vádlimnak a sok közösen lefutott kilóméterért. Hálás vagyok a randi után kapott bókért, amit kimondottan a vádlimnak köszönhetek. Az más kérdés, hogy a pasi azóta kuka (nem mindenki érdemli meg ezt a vádlit na……) de a bók fent maradt a felhőben :)


Rengeteget küzdöttem, küzdök azért, hogy elfogadjanak mások. De első körben magamon kell a munkát befejezni.


Mindenkinek vannak olyan testrészei amiket nehezen fogad el. Nekem több is, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. A közösségi média hatalmas szerepet tölt be a nők saját magukkal szemben tanúsított túlzott elvárásaikban. Ma már ezer helyen kell egyszerre jelen lenni egy nőnek az életében, és mindenhol a 100%-ot kell hoznia. De ez sokszor lehetetlen. Nem fér be ennyi minden egyszerre egy életbe. Nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, amikor jól érezzük magunk a bőrünkben, próbálunk egészségesen élni, jó anyának lenni, és a munkahelyünkön is hozni amit elvárnak tőlünk.


A sorrend nem véletlen. Szerintem legelőször Önmagunkkal kéne igazán jóban lenni. Ha ez megvan, és ezen felül a családi egyensúly is rendben van az már félig jó. Az anyaság egyik alappillére az, hogy szeressük önmagunkat. Ideális esetben van egy támogató társ is mellettünk. Ilyenkor kerek egésszé áll össze a történet. A munka pedig egy szintén ideális esetben, az utolsó sorban kell hogy szerepeljen, mert munka mindig volt, és mindig lesz, persze nem mindegy milyen…………... szerencsés esetben a hobbink a munkánk. Kevésbé szerencsés esetben egy feladat, amit azért csinálunk mert muszáj.


Mindenesetre mindenkinek azt kívánom találja meg az utat, amit neki szánt a sors, és szeresse, és fogadja el önmagát.


Mert így lesz kerek a saját kis világa.


Sokan vannak most mellettem, amiért nagyon nagyon hálás vagyok a sorsnak.

Köszönöm ❤️


Márti


 

• A CV / portréfotózásról bővebben itt olvashat bővebben

• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben

• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben