"Feelin’ good"
Vasárnap, kora reggel. Gyönyörű, nyári nap. 31 éves vagyok. Sírok. Dühöngök. Kiabálok. Férjem fogja magát, elköltözik. Van másik. Szebb, fiatalabb, naivabb. Én pedig nem értem, összedől a világ. Beindul az önmarcangolás. Csúnya vagyok, a testem is milyen már, semmire nem vagyok képes, még arra se, hogy egy férfit magam mellett tartsak. Saját magam leértékelése. Na ez az igazi Black Friday! Szenvedek, elbújok, farmer, póló lesz az egyenruhám, bevonszolom magam a munkahelyemre. Kaparom magam tíz körömmel előre, túl akarok lenni ezen mihamarabb, gyógyulni akarok. Akkor még nem tudtam, hogy rossz gyógymódot választottam.
Aztán rám mosolyog valaki. Szépeket mond. Feljön. Én meg örülök, azt hiszem, ez az. Alámegyek, mindent megcsinálok. Egy pillanatra szépnek érzem magam. Átver, elmegy. Még mélyebbre kerülök. Sírok. Olyan profi vagyok már benne, hogy világbajnokságot nyerhetnék. Eszek. Nem akarom elhinni, hogy nézek ki. Bezárkózom, ki se dugom az orrom a lakásból. Járok egy segítőhöz, ő mindent megtesz, de még nem megy. Talán nem is akarom, hogy menjen. Ezt a rosszat legalább ismerem.
Valamivel később megint egy kósza mosoly. Én pedig már látom magam előtt a közös életünket. Nos, ő nem látta. Lehet még tovább zuhanni? Ó, igen. Miért nem vagyok jó? Pedig én mindent megtettem, nagyon akartam. Sírás, búslakodás, önbizalom a búvárbéka hátsója alatt. Úristen, hogy nézek ki! Nem tetszik a hajam, az arcom, nem tetszik semmim. Nem is néztem tükörbe egy ideje már.
Aztán egyik reggel, egy átvirrasztott éjszaka után leesett a tantusz. Mindig ugyanazt a hibát követem el. Meg kellett fejtenem, mit csinálok rosszul és miért. Csernus doki. Mélyen belevágott a sebbe. Darabjaimra szedett, de nekem kellett magamat újra összeraknom. Egyszer voltam nála, nem is volt szükség többre. Utána aludni sem tudtam napokig. Jöttek a kérdések, felismerések. Miért nem mondtam soha, semmire nemet? Miért voltam egyfolytában jó kislány, miért csináltam meg mindenkinek mindent? Miért más boldogságától tettem függővé a sajátomat? Miért féltem egyedül lenni? Miért nem tudom elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok? Miért büntetem a testemet? Nem kellemes ez a munka, de tisztul a kép, enged a szorító bénultság. Követ a testem is. Olyan dolgokat csinálok, amiktől korábban rettegtem. Elmegyek egyedül egy tánctanfolyamra. Láss csodát, jól érzem magam. Levágatom a hajam, soha nem tetszett a hosszú. Aztán egyszer csak, ott volt Ő. Nem kerestem, nem terveztem el előre semmit. Jött. Maradt. Szeretem. Nagyon. Telik az idő. Aztán megállíthatatlanul hízni kezdek megint. Jó, még mindig többet eszem a kelleténél, akár késő este is. Visszafogom. Hízok tovább. Gyereket szeretnénk, nem sikerül. Kétségbeesem. Kivizsgálások hosszú sora. Ciszták. Inzulinrezisztencia. Egy nap alatt átkattanok, beállok az előírt kúrára, diétára. Másfél év alatt lefogyok 25 kg-ot. Eltűnnek a ciszták. Imádom, hogy újra tudok öltözködni.
De valami még mindig nem stimmel. Feszült vagyok, nyugtalan, másokon köszörülöm a nyelvem, reggeltől estig dolgozom. Hormonvizsgálatok. Kiderül, egyre kisebb az esély egy babára. Boncolgatni kezdem ezt Vele és az én drága segítőmmel. Miért robotolok annyit, ha még egy vállveregetést sem kapok érte? Miért vagyok kötelességtudó jó kislány a munkámban? A társammal már nem kell ezt játszanom, de máshol miért? Ki vagyok én? Mit akarok? Miért nem engedem a bennem lévő gyereket előjönni, játszani, kíváncsian rácsodálkozni az életre? Miért másokkal foglalkozom? Miért az a fontos, hogy ki, mit gondol rólam?
Aztán lassan-lassan elkezdődik. Mint amikor mázsás kövek hullanak az emberről. Kiegyenesedem. Újra rengeteget olvasok. Jótékonykodok, sokat dolgozok, de már teszek ki határokat. Argentin tangó órákat veszek egy zseniális tanártól. Fényképezni tanulok egy fantasztikus embertől, aki talán nem is tudja mennyire inspirál. Szóval, Norbi, most szólok, hogy tudd. Családfát kutatok, találok egy fényképész dédnagyapát. Nahát. Nem görcsölök a baba vállaláson. Lesz, ha lennie kell. A súlyom is már majdnem rendben. Tisztában vagyok magammal, nem akarok más lenni. Teret engedek a cinikus, fekete humoromnak, akad egy-két agysejtem is. Semmiben nem szeretem a felszínességet. Csak azt várom el másoktól, amit magamtól is. Ez nem mindenkinek tetszik? Na bumm. Nem érdekel. Feszegetem a határaimat és imádom a férjemet, aki ebben maximálisan partner lesz, igazi, önbizalommal teli férfiként kísér, de azt is elmondja, ha valami rossz irányt vesz. Elfogadtam és szeretem a testem, mert annyi mindent végig csinált, megélt már velem. Első helyre tettem magam, nem félek elmondani, mit gondolok, de nem is beszélek egyfolytában. Valakinek esetleg ez sem tetszik? Nem baj. Én megérkeztem.
Vasárnap, kora reggel. Ködös, esős november. 44 éves vagyok. Egyedül vagyok ébren, Ő még alszik. Írok. Iszom a kedvenc kakaómat. Feelin’ good.
Ria
• A CV / portréfotózásról bővebben itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
