Tükör, ahogy én látom

 

Annyi minden változik az életünkben, összeszedni talán egy egész könyv sem lenne elég összegyűjteni.  Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, nem korlátozódom egy történetre, inkább megosztanék párat azokból, amik meghatározóak voltak a számomra nőként.

 

Vannak az alapváltozások, mikor például egyik napról a másikra megnő a cicink… Viccesnek tűnhet, vagy túl banálisnak hangozhat, de bizony nemcsak attól van zavarban egy nő, ha túl kicsik a bájai, hanem gondot okoz az is, ha az átlaghoz képest nagyok. Noha több pasi ismerősöm szerint nincs túl nagy cici, de szerintünk nők szerint, akik viseljük őket, a hátunk fáj tőle, és betojunk, ha egyszercsak szúrni kezd. Komoly feladat megtanulni viselni őket, és igenis létezik a "túl nagy" fogalma. Akinek szerencséje van, ösztönből jól kezeli a helyzetet, hogy egyik napról a másikra hirtelen két lufi vonja magára a figyelmet. Én nem voltam ilyen. Viszont középiskolában az egyik barátnőm, aki nálam kissé teltebb volt, humora és lazasága számtalan esetben volt példamutató. Vele megtanultam kezelni a bamba szempárokat, a pofátlan beszólásokat. Gondolom ez másnak is ismerős. A barátnőmet hívjuk most csak Szöszinek – a szó nem sztereotíp értelmében. Neki köszönhetően megtanultam természetesen venni minden cici-fétises reakciót. Sosem felejtem el, mikor egyik alkalommal a dekoltázsainkba belefeledkezett egy pali, és közben beszélt. Mikor a körmondatát lezárta, és szemei nem tágítottak, Szöszi rám nézett, rántott egyet a vállán, lenézett a cickóira, és csak ennyit mondott: "Értitek?". Valóban, lehet ezt így is – mosolyodtam el magamban, és akkor átkattant bennem valami. Többé senki nem hozott zavarba.

 

A lelki fejlődéshez hozzá tartozó, szívbe gyalulós kapcsolatból is kijutott, mikor tíz év elteltével kiderült, már nem kellek az akkora már férjemként mellettem élő embernek. Ezzel persze semmi gond, kiheréltem az összes helyreállító lehetőséget, ahogy azt illik: megéltem, ahogy igyekezetemmel szembe fut a merő közöny, és kisírt szemekkel karácsonykor autóba ülök a kutyámmal, hogy amerikai filmes fordulatokból jól ismert módom édesanyámnál kössek ki sajgó szívvel. Azóta is végtelenül hálás vagyok a barátaimnak és lelki társamnak a támogatásért, mind a szavaikért, mind hozzállásukért, az átbeszélgetett éjszakákért, az ego-helyrekalapáló, fotózással egybekötött Facebook kinullázásért, a „betegen sem maradsz egyedül, jössz velünk és csápolunk egy forgatáson” hozzáállásért, és még sorolhatnám. Két évig keltem úgy, hogy naponta többször változott az arc a tükörben, mindenféle variációban.

 

Az első nagy fordulatot egy téli árnyék hozta Salzburg utcáján, mikor Bí barátnőmnél szilvesztert követően sétáltunk. Ahogy a nap sütött, az árnyékban észrevettem egy régi gyermekkori álmom: egy vékony, csini csaj, vagány kabátban kutyát sétáltat a macskakövön. Felnéztem és a kirakatban megláttam magam. – Bakker! Ez én vagyok! – és leesett – Tudod, mit? Csessze meg! Én mindent megtettem, most már szabad vagyok!


Persze akkor még nem sejtetettem, hogy tíz év után szinglinek lenni igazi szívás, mert már rég nem emlékszel, hogyan légy laza, mik a főbb randi szabályok, hogy zajlanak a játszmák, és hogy valami megmagyarázhatatlan okból kikerül a homlokodra a „lúzer” vagy a „menekülj” felirat, amit Te nem látsz, de mindenki más igen. Szerencsére az én barátaim és a családom végtelen türelemmel viselték ezt az időszakot, és senki nem próbált bemutatni egyetlen „főnyereménynek tűnő” pasinak sem, amiért nem lehetek elég hálás.

 

Sokat beszélgettünk, még többet nevettünk és számtalan olyan helyzetbe keveredtem, ahol a környezet is igazolta, hogy nem vagyok sem bányarém, sem ufó, noha van még mit tanulnom. Kirándulásom az érzelmi hullámvasúton akkor ért véget, mikor egy kedves szó miatt több száz kilométert vezettem, hogy aztán egy szuterénben érjen a reggel egy szürreális helyzetben.

Semmi komoly, bűnügyi sorozatba illő részletre nem kell gondolni, egyszerűen csak furcsa volt. Ahogy ott feküdtem az ágyon, körülnéztem, majd fel a beton plafonra, tükör sem kellett hozzá, hogy magamba nézzek: mégis mit keresek itt, és hogy jutottam idáig? Persze, mint mindennek, ennek is meg volt a haszna. Ahogy becsomagoltam a ruháimat, végiggondoltam az elmúlt időszak kétségbeesett próbálkozásait. Voltam fiatal hős szerelmes múzsája, másztam hegyet újonnan vett bakancsban, és próbáltam megbarátkozni a raftinggal egy vad szörfösért (aki végül gerincre vágta egy barátnőmet), ültem ifjonccal az óriáskeréken, vakrandiztam párszor  - és most ez.


Nem igazán egymást kerestük, de Neki azért leszek hálás egy életen át, mert egyrészt ráébresztett arra, hogy ez így nem mehet tovább, másrészt mert pályafutásom egyik legdurvább hírét kaptam meg, mikor nála voltam, és mindent megtett azért, hogy segítsen átvészelni. Azt hiszem, így kvittek vagyunk. 

 

Az élet hamar bebizonyította, hogy ha nem görcsölök annyit, rám talál a szerelem. Egy csodálatos, egészséges kisfiam született Tőle, és úgy mentem férjhez, amire mindig is vágytam. Az esküvőnk napján, mikor a tükörbe néztem, akkor ismét önmagam láttam, ami azért is nagy csoda, mert utoljára valamikor az egyetemen nézett vissza rám az a szempár.

 

Utolsóként legfrissebb élményem osztanám meg Veletek. Tizenhárom éve dolgozom abban, ami a munkám, és eljött a pillanat, hogy elengedjem. Már pár éve hallgatja tőlem ezt mindenki a környezetemben, hevesen bólogatnak is, de eddig mindig hagytam magam visszahúzni. Most azonban a körülmények is úgy alakultak, hogy bezárulnak az ajtók mögöttem. Mikor a legnagyobb kaput is rám vágták, csak döbbenten ültem és tárcsáztam. Andi barátnőm igaz szavai és a környezetem ujjongása átragadt rám is, így csak a minimális pánikkal kellett megküzdenem. Aztán este leültem a kisfiammal autózni, aki hatalmasakat kacagott, majd óriásit játszottak a férjemmel. Kell ennél több? 

 

Hogy mi segít nekem, amikor jönnek a változás hatalmas hullámai? A család, a barátok, az idő és önmagamon felül egy elévülhetetlen mondat egy régi tanár nénimtől: „Ágikám, aztán nem beszarni, vitorlába kapaszkodni!”.

 

 

Olvasásra ajánlom
Olvasásra ajánlom
Olvasásra ajánlom
Tetszik
Please reload

Bánalmi Norbert - A Nő világa könyv

A Nő világa - könyv

Hiánypótló olvasmány,
NEM csak Nőknek!

Vámos Miklós

személyes ajánlásával

Kapható, a nagyobb  könyvesboltokban.

Legutóbbi történetek
Please reload

© Bánhalmi Norbert - profi fotós  / +36 70 469 83 97 / hello@norbertbanhalmi.com 

  • Facebook
  • instagram
  • pinterest
  • blogger
  • LinkedIn