Átmeneti gyermektelenségben rekedve

 

A hangsúly az első szón van, a másik kettő remélhetőleg csak egy múló állapot, ami évek óta tart. Most szeretném újra hinni, hogy az első tavaszi fuvallat elfújja a második kettőt az életemből. 

Számtalan kérdés van még mindig bennem, amit hatszázszor végig rágva egyszer így, egyszer úgy gondolok attól függően, hogy az érzelmi hullámvasúton, ami ezzel az állapottal jár, hol tartok épp.

 

Miért kell nekem már megint, még mindig itt ülnöm? – legyen az orvosi rendelő, vérvétel, vagy valami alternatív hely. Ha nem ülök itt, akkor feladom és beletörődöm? Vagy csak szünetet tartok, mert el szeretném felejteni kicsit és nem akarom, hogy áthassa a minden napjaimat? Tudom, hogy nem halogathatok, eddig sem tettem. Későn érkezett az Igazi is, hiszen a dolgok nem mindig úgy és akkor történnek az életünkben, amikor mi szeretnénk.

 

Most megint el kell mesélnem a történetet az ajtó túloldalán rendelő orvosnak, vagy hallok valami ítéletet, új kezelési tervet. Meglátjuk. Persze garancia nincs: vagy sikerül vagy nem reagál jól a testem, lelkem. Rövid leszek, tényszerű. Ha mégis újra elkezdenének gyűlni a könnyek a szememben, az nem lenne jó. A könnyeket meghagyom máskorra, amikor egyedül vagyok. Úgy se tudnak mit kezdeni velük, csak kínos lenne mindkettőnknek.

Nagy levegő, vízivás, mosdó menni fog, de még várni kell. Várni és várni, hiába az 1-2 hónapja foglalt időpont. Hoztam könyvet, újság is van itt rengeteg, de egyetlen sor értelmét sem értem. Megnézem a divatképeket.

 

Időnként keresem a jeleket. Az orvoshoz jövet, menet, ha az első, akit meglátok, egy babakocsis vagy egy babát váró nő, akkor talán az egy bíztató jel. A vasárnapi ebédhez receptet keresgélve a kivágott újságcikkek közül kiesett egy baba fotója. A savanyúságban pedig találtam iker uborkákat, és egy olyat is, ahol a naggyal egy kicsi volt összenőve. Ez egy jó játék... Vagy talán az őrület határa?

 

Diákok segítenek be az irodánkban időnként. Oh, ez a lány annyi idős, mint én voltam, amikor anyu annyi volt, mint most én! Más idők voltak, huszonévesen szültek a nők – hessegetem el a gondolatot.

Nem foglak meglátogatni, próbáld megérteni! – gyorsan elköszönök és leteszem a telefont. Érzem, hogy megy fel bennem a pumpa. Most tényleg nincs az embereknek beleérző képessége? Úgy látszik sokaknak nincs. Mint valami hülye akadálypályán, amit mindig is utáltam, kerülöm azokat a helyzeteket, amelyek rosszabb napjaimon mélyen és érzékenyen érintenek.

 

Már nem vagyok hajlandó színészkedni, amúgy sem megy jól, általában az érzéseim az arcomra vannak írva. Inkább eltávolodom a friss anyukáktól, kisgyerekesektől, önvédelemből.

Kapok egy szórólapot. Egy leukémiás kislány gyógykezeléséhez jótékonysági koncert lesz, az anyukája nyújtja felém. Persze a szemébe nézve érzem, megérint a fájdalma, és belém hasít, hogy neki még nehezebb, mint nekem. Összeköt bennünket a remény.

Ezen sokat gondolkodom: a gyermekáldásra várni is nehéz, de elveszíteni sokkal rettenetesebb lehet egy babát, nekik vannak azonban boldog perceik, emlékeik is.

 

Azt mondják, hozzunk ki a küzdelmeinkből valami jót. Megpróbáltam. 

Úgy tűnik, működik, gyerekekkel önkénteskedni jó. Sajnos nem jut rá elég idő. Persze ők nagyobbak, egészen kicsikkel nem menne, azt hiszem.

Aztán  váratlanul egy iskolai feladathoz kapcsolódó kéréssel lett egy kölcsönkapott gyerekem, heti egyszer, pár hónapon át. Sajnos véget ért, elköltöztek, így most nehéz. Ő nem is sejti, hogy a kérésével mennyit adott nekem. Felajánlottam, hogy bármikor meglátogathat, remélem, megmarad a kapcsolat, hisz én is levelezek  gyerekkorom szomszéd nénijével. Úgy szeretném látni, milyen felnőtt lesz és addig is az útját!

 

A pótgyerekünk minden este a kapuban csaholva vár haza. Nagyon szerethető és nehéz perceket áthangoló bársonyfülű kis dög. Időnkét hozzám bújva, fejét rám hajtva mély sóhajtással jelzi, hogy mindent ért.

Várom a tavaszi szellőt, sorsra, égiekre bízva a jövőnk, talán egyszer végre nemcsak a bársonyfülűvel indulunk sétálni.

( A boritókép, csak illusztráció )

 

Olvasásra ajánlom
Olvasásra ajánlom
Olvasásra ajánlom
Tetszik
Please reload

Bánalmi Norbert - A Nő világa könyv

A Nő világa - könyv

Hiánypótló olvasmány,
NEM csak Nőknek!

Vámos Miklós

személyes ajánlásával

Kapható, a nagyobb  könyvesboltokban.

Legutóbbi történetek
Please reload

© Bánhalmi Norbert - profi fotós  / +36 70 469 83 97 / hello@norbertbanhalmi.com 

  • Facebook
  • instagram
  • pinterest
  • blogger
  • LinkedIn