Én és az a bizonyos rózsaszín köd

 

Kislány koromban már saját családról álmodtam, nem állatorvos vagy balerina szerettem volna lenni, hanem FELNŐTT csupa nagybetűvel. 

 

Vágytam az otthon melegére és biztonságára. Meglehet azért, mert a szüleim között nem volt felhőtlen a kapcsolat.  Édesanyám fiatal nőként házasodott, húsz évesen egy napig tartó vajúdás után sikeresen világra hozott. A mai napig érzem azt a küzdést az életemben. Egyet viszont biztosra tudok, szerelemgyerek vagyok és megdolgozom a boldogságomért!

 

Elmúltam 30 éves több párkapcsolatot tudhatok magam mögött.  Az első szerelem 18 évesen ért el hozzám és onnantól kezdve nem volt megállás. Egészen addig, amíg az élet nem tette elém azt a találkozást, ami önmagamat látatta a másik személyében. Igen az a bizonyos tükör. Így utólag bevallhatom jó torz volt.

 

A feltétel nélküli bizalom, a vak rózsaszín köd bekebelezett. Olyan érzelmi cunami borított el, amitől  fellegekben éreztem magamat. Soha át nem élt gondoskodás és oltalom vett körül. Nem létezett senki és semmi csak mi. Szép leány regény igaz? Nem az volt.

 

Alapvetően is makacs természetem van, de a habtól tényleg nem láttam senkit és semmit beleértve magamat se. Családom és barátaim aggódtak értem, de ez sem sarkalt változtatásra. Ekkor elvesztem! Az "aktuális" szerelem által felállított korlátok között maradtam, ugyanis elhittem, hogy jó nekem ott ahol vagyok és ebben nem is tévedtem akkorát, mert feladatunk van az életünkben minden emberi találkozással. Valós félelmekkel, valós érzésekkel és az önbecsülés hiányával sikerült megbetegítettem lelkemet és testemet. A jó tanácsokat is támadásnak vettem fel, mondhatott bárki bármit, ellenségesnek gondoltam minden, ami nem ezt a kapcsolatot igazolja. Bele is betegedtem. A fiatal szervezetem hatvan évesre redukálta magát. Élni nem volt kedvem, emiatt munkahelyeket veszítettem el, barátságok kérdőjeleződtek meg és vesztek el. Hazugságban éltem, hagytam, hogy más mondja meg mi a jó nekem és hogyan kellene viselkednem. Kikkel barátkozzak, vagy mit olvassak, mit kell tennem vagy éppen mit nem. Mindez egy nagy masnival átkötve, hogy így lesz neked jó drágám. Bízz bennem! A felismerést követően döntöttem el talpra állok (de előtte jól megrágtam minden oldalról ezt a fontos lépést), mert ez így nem mehet tovább. Felkerestem természetgyógyászt és különböző alternatív megoldásokat használtam, hogy helyre tegyem az életem e részét.

 

Naphosszat meditáltam, titokban jártam előadásokra, de ezután jött az igazi küzdelem. Ellent mondani, mindannak amit eddig elfogadtam. Küzdeni kezdtem a saját igazamért, hogy végre kiálljak saját magamért. Mert ez csakis Rólam szólt. Próbáltam elmagyarázni, ez nem jó nekem és fogadjon, el olyannak amilyen vagyok. Hiába. Rá kellett jönnöm nem érdemes beszélnem, ideje cselekednem. Akkor kezdtem el hinni az életemben. Amint elhatároztam új életet kezdek, megérkezett a segítség is. Már másnap csomagoltam és elköltöztem, végre fellélegeztem...ekkor még csak egy felvonást játszottam le. 

 

Újabb szerelem érkezett az életembe. Különleges volt, más, mint a korábbi. A bezárt életem után olyan nagy szabadságot kaptam, amivel nemhogy nem számoltam, de nem is tudtam van ilyen, hogyan is kell ezt kezelni? Boldog is voltam és nem is, de őt akartam.

 

Az állandósult hiányérzet, hogy valakihez tartoznom kell megölt mindent. Főztem, mostam, alkalmazkodtam megfelelni akartam leginkább. Mégis hogyan is szeressen, ha nem voltam teljesen önmagam? Ezt az őszinte, tudatlan hamisságot a legnehezebb kikerülni, mert az érzésen kívül nem volt támpontom a változtatásra. Egyre több olyan méltatlan helyzetben találtam magamat, ami azt igazolta, hogy valami nem stimmel. Gyerünk, kapj észbe, csinálj végre valamit. Sikoltott a belső hangom. 

 

A spiritualitás hozta meg számomra a támaszt, ami végül felnyitotta a szememet az újabb lépésre. Minden nap olvastam valamit, ami segített változtatni a gondolkodásomon. Nem kevés küzdelemmel járt beismerni a hibáimat és megbízni mások jó tanácsaiban és természetesen helyesen, hitelesen cselekedni. Csakis a saját értékrendemnek megfelelően. Ez idő alatt ugyan az érzelmi intelligenciám fejlődött, mégis voltak veszteségeim az emberi kapcsolataimban. Sokukat megbánthattam, sajnálom és remélem lesz lehetőségem jóvá tenni.

 

Korábban rettegtem a változástól. Nem tudtam hova visz es mit hoz számomra, mégis mindig csupa szívvel  vágtam bele a szerelemnek nevezett életérzésbe. Sokszor mondták bátran élek. Azt gondolom, másképp nem is lehet. 

 

Az élet iskoláját nem egyhamar járja ki az ember. Nem véletlen az sem, hogy gyakorolni kell a számtant.  Valahogy én is így vagyok a szerelmi kapcsolataimmal. Bízom magamban és a megszerzett tudásomban, így egyre jobb lesz, egyre kevesebb hibát követek el. Legalább is az eddig megszokottakat biztosan nem. 

 

Egy állandó van a változásban az pedig saját magam egysége, önszeretete. A magamba vetett hitem az életbe maradásért, az általam meghozott változás megmutatta nem érdemes félni az élettől. Csak bízzunk magunkban és a célt figyeljük, ne az akadályokat.

 

Nehéz újra bízni az életben a sok csalódás után. Mégis újra és újra megteszem, mert hiszek a boldog befejezésben. 

Földi életemben egy kapaszkodó van, az pedig a SZERETET.

 

/ Borító fotó: Speier Vikó /

Olvasásra ajánlom
Olvasásra ajánlom
Olvasásra ajánlom
Tetszik
Please reload

Bánalmi Norbert - A Nő világa könyv

A Nő világa - könyv

Hiánypótló olvasmány,
NEM csak Nőknek!

Vámos Miklós

személyes ajánlásával

Kapható, a nagyobb  könyvesboltokban.

Legutóbbi történetek
Please reload

© Bánhalmi Norbert - profi fotós  / +36 70 469 83 97 / hello@norbertbanhalmi.com 

  • Facebook
  • instagram
  • pinterest
  • blogger
  • LinkedIn