Hullócsillag

 

Azt mondják, egy új lélek érkezésekor egy másik lélek távozik. 2014-ben találkoztam egy férfival, akivel egyből egymásba szerettünk. Hamarosan összeköltöztünk, másfél év után összeházasodtunk. Nagyon boldog évek voltak. Azt mondhatom, hogy életemben sosem volt még egyhuzamban ilyen tartós boldogság az életem majdnem minden területén. Persze, mikor valaki életében valami nagyon jól működik, más dolgok elromlanak. Esetemben ez a családom széthullása volt. 

 

Egy nagy konfliktus miatt a család két részre szakadt. Édesanyám és a testvéreim minden kapcsolatot megszakítottak apukámmal. Én mindig is apás voltam. Anya tudta jól, hogy én apa mellett fogok kitartani, így nyilván a férjem is. Apukám viszont borzasztó nehezen élte meg mindezt. Egész életében nagy család vette körül, de 75 éves korára teljesen egyedül maradt, súlyos szívbetegséggel, több tíz kilométerre minden családtagjától. 

 

Mindig is a nyugati orvoslás ellen volt, így hiába volt a család nagyon jó barátja és a húgom keresztapja egy szakmailag elismert kardiológus, apukámat nem tudta rávenni a műtétre. A családi nehézségek ellenére a férjemmel megértünk rá, hogy gyermeket vállaljunk. Nem sokat kellett várni a kis lélek megérkezésére – valószínűleg nem véletlenül.

 

Nagy örömmel vártuk első kisbabánkat. Óvodai gyógypedagógusként viszonylag korán veszélyeztetett terhes státuszba vettek, így elég hamar itthon maradtam. Apukámmal több időm volt így találkozni és beszélgetni, ami ekkor nagyon jól jött, mert apa nehezen viselte a magányt. Persze köztünk is előfordultak konfliktusok, mert apukám szeretetvágya hatalmas volt, egyedül nem tudtam kielégíteni, de ezeket a helyzeteket hamar rendeztük. 

 

2017 júniusának elején megérkezett a kisfiunk. Az egész család nagyon boldog volt. Várakozással álltam a gondozással járó feladatok elé, és vártam, hogy megszólaljon bennem a híres anyai ösztön, amit mindenki emlegetett. Bennem  azonban nem szólalt meg. Nagyon örültem a kisbabámnak, láttam, hogy mennyire szép és aranyos, viszont egyelőre úgy éreztem, ő egy csecsemő, akit én gondozok és szeretek. 

 

Az első napok nem voltak egyszerűek. Hasfájós baba volt, így ez az időszak borzasztóan kimerített. Keveset aludtunk, a baba sokat sírt, a férjemmel pedig az addig felhőtlen kapcsolatunkat veszekedések árnyékolták be. 

 

Úgy terveztük, hogy nem fogadunk látogatókat az első hetekben, de apukám már nagyon szerette volna megnézni a kisfiút, és persze velünk is szeretett volna már beszélgetni. Így, a saját tervezett korlátozásainkat átszabva, egy hét után apukám – első látogatóként – megnézhette a kisbabánkat. A találkozó előtti éjszaka ismét borzasztó nehéz volt, és egészen reggelig gondolkodtam azon, hogy lemondom apukámmal a találkozót, de végül nem tettem. 

 

Apa jött, nagyon boldog volt! Örült, hogy találkozott velünk, szívesen hallgatta a beszámolóinkat az első napokról, a szülésről, a kisfiunkról. Mikor a baba elfáradt, bevittem a másik szobába elaltatni. Apukám nem sokkal ezután elköszönt tőlünk. Úgy váltunk el, hogy egy – két héten belül ismét találkozunk, és ő a következőket mondta: “Végre megszületett az első unokám, aki mellett teljességgel megélhetem a nagyapaságot!”. Könnyek szöktek a szemébe, majd megpusziltuk egymást, és elment. 

 

Másnap hívott anyukám, azt mondta: "Ülj le!”. Ekkor már tudtam, hogy mit fog mondani. Apa a találkozásunk másnapján, reggel összeesett a vasútállomáson és rögtön meghalt. A szíve vitte el…Iszonyúan szomorú voltam. Nagyon szerettem apát, és az elmúlt egy év nehézségei még közelebb hoztak minket egymáshoz. Dühös akartam lenni. Dühös a babámra, amiért el kell látnom ahelyett, hogy belesüppedhetnék a fájdalmamba, dühös a férjemre, aki egy nap gyászolást engedett, és következő nap rám förmedt, hogy szedjem össze magam, mert ott van az egy hetes kisbabánk, akinek szeretetet kell adnom, és el kell látnom – lehetőleg mosolyogva. Dühös akartam lenni apára, amiért nem műttette meg magát, de csak borzasztó ürességet éreztem. Magamban mélyen hagytam egy kis lehetőséget annak is, hogy ez az egész nem igaz. Aki veszített már el valakit, tudja, hogy miről beszélek. 

 

Azt éreztem, hogy árva agyok. Nem vagyok már apukám kislánya. Szülő vagyok. ANYA vagyok. Erősnek kell lennem a kisbabám és az új családom miatt. Nekem ez a tragédia segített felnőni és megerősödni lelkileg. Nem volt más választásom.

 

Később tudtam meg, hogy mikor apa nálunk volt, és én átmentem elaltatni a kisbabánkat a másik szobába, a férjem még egyszer megpróbálta rábeszélni apukámat a műtétre. De hiába, apa már tudta...

Csak ennyit válaszolt: “Jöjjön, aminek jönnie kell!”

( A boritókép, csak illusztráció )

 

 

Olvasásra ajánlom
Olvasásra ajánlom
Olvasásra ajánlom
Tetszik
Please reload

Bánalmi Norbert - A Nő világa könyv

A Nő világa - könyv

Hiánypótló olvasmány,
NEM csak Nőknek!

Vámos Miklós

személyes ajánlásával

Kapható, a nagyobb  könyvesboltokban.

Legutóbbi történetek
Please reload

© Bánhalmi Norbert - profi fotós  / +36 70 469 83 97 / hello@norbertbanhalmi.com 

  • Facebook
  • instagram
  • pinterest
  • blogger
  • LinkedIn