Most még nem!

 

2017 szeptemberében jártunk, amikor már ötödik napja késett a menstruációm. Szinte biztos voltam benne, hogy várandós lettem, de nem mertem megcsinálni a tesztet, féltem az eredménytől. Aztán a barátnőm megnyugtatott, hogy az elmondottak alapján kicsi az esélye, hogy teherbe estem, hiszen a ciklusom közepén nem is voltam senkivel, csak a ciklusom elején, az első hétben - igaz, akkor védekezés nélkül. De hát mekkora esélye van annak, hogy akkor essen teherbe az ember lánya? Elég kicsi. Nekem eleve hormonproblémáim vannak, nem eshetek könnyen teherbe. Megnyugtattam magam, és megcsináltam a tesztet. Pozitív. Basszus…

 

Igen-igen, szeretnék gyereket, és ma-holnap harmincöt leszek, de nem így akarok anya lenni. A fiút, akitől teherbe estem, alig ismerem, ráadásul nyolc évvel fiatalabb nálam, külföldi állampolgár és tanul. Nem egy felelősségteljes apa benyomását kelti. Bár ő szeretné a babát, azt tudom. De miért is szeretné? Nem csak a papírok miatt, hogy az országban maradhasson? Atya világ, most mi lesz?!

 

Pörögtek a gondolataim, keresve a lehetséges megoldásokat. Albérletben lakom, szülői hátterem nincs, még csak szülői ház sincs, ahova tudnék menni, ha baj van. Senkire nem számíthatok az égvilágon, csak magamra. Akarok én egyedülálló anya lenni? Hiszen látom, hogy sokszor még ketten is milyen nehéz, amikor a nagyszülők távol, vidéken laknak. Látom, hogy mennyire küzdenek a párok, hogy megoldják a kritikus helyzeteket, vagy csak hogy néha el tudjanak menni valahova kettesben egy kicsit kikapcsolódni. Amikor nőgyógyásznál voltam a különböző hormonproblémák miatt, és kérdezték, mikor szeretnék gyereket, mindig azt mondtam, amint megtalálom hozzá a megfelelő partnert. Valahol készültem is erre, hiszen annyi mindent szedtem: D-vitamin, folsav, peteérés teszteket csináltam, hogy képben legyek. De azért erre nem számítottam, és nem is így akartam.

 

Kemény két hét volt, felriadós éjszakákkal, étvágytalan nappalokkal, reggeli hányingerrel, iszonyú stresszel. Döntöttem. Nem tudom így vállalni, nem akarok a bizonytalanra szülni, úgy, hogy azt sem tudom, hol tudnánk lakni, milyen támogatást kapnék a gyerek apjától. Én nem vagyok Bridget Jones. Erős nő vagyok, de ennyire nem. Berezeltem, pánikba estem.

 

A műtét mellett döntöttem, amit külföldön végeztettem el, mert az itthoni tortúrát nem akartam végigszenvedni, így is elég rossz bőrben voltam már testileg-lelkileg, és szerettem volna minél előbb túlesni rajta, mielőtt még jobban kifejlődik a kis élet bennem (ha egyáltalán megmaradt volna, hiszen a korai terhességek egy része spontán vetéléssel végződik).

Érdekes, hogy Magyarországon ahhoz, ha valaki úgy ítéli meg, hogy nem tudja vagy nem akarja vállalni a gyermekét, kétszer is tanácsadásra kell mennie, ahhoz viszont, hogy valaki szülő legyen, semmilyen tanácsadáson nem kell részt venni. Pedig sokszor nem ártana.

 

Tudom, sokan elítélnek a döntésem miatt. Én is sokat őrlődtem, de úgy érzem, nem tudtam volna helytállni ebben a helyzetben. A legjobbat akartam magamnak és neki is. Mindeközben több barátnőm is gyermekáldásra vár, nekik nem jön össze, pedig kezelésről kezelésre járnak. Igazságtalan az élet. Azért, mert nekik nem lehet és azért, mert én sem tudtam a körülmények miatt nyugodt szívvel vállalni.

 

Nem tudom, lehet-e, lesz-e még gyermekem, de remélem, ideálisabb körülmények között, amikor készen állok rá, jönni fog. Mert bennem is ott rejtőzik az anya!

 

Az azóta történt események tükrében azt gondolom, hogy jól döntöttem, és valószínűleg tényleg csak a papírok miatt akarta a fiú a babát.

Vágyom egy gyermekre, egy családra. Bár most egyedül vagyok, de barátok vesznek körül, akik áthívtak a Szentestére is. Belül mégis magányos voltam az ünnep alatt. De azt hiszem, csak még magányosabb lettem volna kettesben a pocakomban lévő kis élettel.

 

Még mindig megvan a pozitív teszt, nem tudtam kidobni. Májusban születne meg Bálint – így neveztem őt el, mert szerintem fiú lett volna.

 

Végezetül egy idézet:

"Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömöm. Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem, és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. S mindegyik botlás után állj fel, és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!"

( A boritókép, csak illusztráció )

 

Olvasásra ajánlom
Olvasásra ajánlom
Olvasásra ajánlom
Tetszik
Please reload

Bánalmi Norbert - A Nő világa könyv

A Nő világa - könyv

Hiánypótló olvasmány,
NEM csak Nőknek!

Vámos Miklós

személyes ajánlásával

Kapható, a nagyobb  könyvesboltokban.

Legutóbbi történetek
Please reload

© Bánhalmi Norbert - profi fotós  / +36 70 469 83 97 / hello@norbertbanhalmi.com 

  • Facebook
  • instagram
  • pinterest
  • blogger
  • LinkedIn