• Beszámoló cikk •
Következő rendelés?! Kérdezem, miközben betoppan az egyik legjobb barátom az ajtón, nagy sürgés-forgás közepette. Felnézek, miközben éppen a Latte-t készítem.
Szia Robin! - Mosolygok, majd kimegyek hozzá. Egy jó kávéért jött és kérdezte, hogy van e kedvem elkísérni őt egy fotózásra. Régóta készül már erre, de nagyon izgul miatta - meséli - emiatt nagyon sokat jelentene neki, hogy ha elkísérném és ott lennék vele. Természetesen igent mondtam, mert egy igaz barát mindig ott segít, ahol szükséges. :)
Elérkezett a várva várt nap, 2020. szeptember 24. Robin nagyon izgatott volt és nagyon várta, hogy végre megmutassa magát. Hogy megmutassa, ennyi idő után mennyit változott, hová jutott el.
Becsengettünk, és ahogy a lépcsőn mentünk felfelé egyre inkább kavarogtak bennem az érzések. Hogy vajon mi lesz majd tényleg egy ilyen profi fotózás és reméltem, hogy valóban elég támaszt fogok tudni adni Robinnak. Az ajtónál egy nagyon kedves úriember fogadott. Ő volt Norbi, akiről Robin már mesélt. Nagyon udvarias volt, ugyanakkor rögtön eléggé meg is lepett, mikor mondta, hogy ha már elkísértem a barátomat, akkor rólam is szívesen készít pár jó képet, ha szeretném. Valószínűleg kiült a meglepődés az arcomra is, mert rögtön magyarázni kezdte, hogy szerinte akkor win - win egy ilyen project, ha a kísérő is jól jár, hiszen ő az idejét és energiáját adja a modellnek.
Még utólag is nehéz beazonosítani azt a sokféle érzést, ami ekkor kavargott bennem. Persze nagyon örültem a váratlan de fantasztikus lehetőségnek, hogy egy profi fotós ajánlja fel, hogy készít rólam néhány JÓ KÉPET (eddigi életem során, nem túl sok igazán jó kép született rólam...) , ugyanakkor megannyi negatív érzés és kérdés fordult meg a fejemben. Szinte belém hasított a jól ismert érzés: Nem érzem magam szépnek! Kövér vagyok, nem vagyok elég nőies, nem öltöztem úgy, soroltam magamban magamnak az ellenérveket. Amiből végül a többiek számára csak ennyi lett hallható: MOST INKÁBB NEM SZERETNÉM! - Ám Robin is nagyon szerette volna, hogy rólam is készüljön kép, és addig győzködött, hogy végül engedtem. Így hát tele kétségekkel, bizonytalansággal és félelmekkel, de beleegyeztem. Aztán véget ért Robin fotózása. Én következtem.
Az öltözőben váltottuk egymást Robinnal. Nagyon felszabadító volt látni, ahogy láttam a boldogságát, és ez ott és akkor a másodperc tört része alatt valamit feloldott bennem. Hiszen Ő is szintén hasonló érzésekkel és félelmekkel volt tele a fotózás előtt. Pont ezért hívott el engem, hogy hátha tudok segíteni neki az oldódásban. Bár így utólag ezt is bevallva, nem is igazán én voltam segítségére. Hiszen Norbi már első pillanattól kezdve ügyesen elkezdte bennünk feloldani a gátlásokat a kedvességével, magyarázataival, a hozzáállásával. Mindezek miatt elkezdtem bízni benne, ám magamban még mindig nem. Mi lesz, ha nem fogok tetszeni magamnak a fotó? Ha még egy ilyen ügyes fotós sem tud majd valami szépet mutatni belőlem?Tettem fel magamban a kérdést, és hiába magyaráztam magamban, hogy nyugiiiii, hiszen ez csak egy kép. De nem! Nem az! - Jött is magamban a válasz. Ezt a képet egy fotóművész készíti, aki át lát az ember falain, aki a valóságot érzi és mutatja meg a képeken. Ennek voltam szemtanúja az elmúlt közel egy órában.
Odaálltam Norbi elé még mindig feszengve, tele izgalommal. A belső kommunikáció másodpercek alatt zajlott le bennem, majd meghoztam a döntést. Szembe nézek a félelmeimmel! Hallgattam az instrukcióra, becsuktam a szemem, és már villant a fényképezőgép vakuja. Megszületett az első kép. Mikor Norbi megmutatta, teljesen ledöbbentem: ez biztos én vagyok? Döbbenve, szinte párás tekintettel csak nevettem és ennyit tudtam csak Norbinak mondani: Hogy lehet, hogy ilyen jó kép készült rólam?
Elöntött a boldogság érzés, de hirtelen megint pánikolni kezdtem. Mit fognak szólni mások? Elég jó ez a kép? Nem kellene többet megmutatni magamból? Szép vagyok ezen egyáltalán mások szerint is?
Ilyen gondolatokat indított el bennem ez az egyetlen fotó. Nehéz év volt mögöttem. Megannyi változással az életemben. Rögtön fel is ismertem, hogy meg kell erősödnöm, elfogadni önmagam és szeretni azt, aki vagyok úgy, amilyen vagyok. És egy jó fotó láttán, nem rögtön azon gondolkodni, hogy ez mások szerint is elég jó e. Utólag tudom beazonosítani, hogy talán ott jöttem rá először igazán, hogy mennyire fontos azokat az adottságokat megbecsülnöm, amim van és bízni abban, hogy egy nap valaki majd ezeket szintén meglátja bennem és értékelni is fogja.
Teltek múltak a hónapok. Egyre nagyobb változások értek utol, belsőleg és külsőleg is. Sok szomorúság, szenvedés ért, viszont talán pont ezek miatt, egyre inkább erősödött a barátságunk Robinnal. Egyik nap, mikor együtt sétáltunk a Duna parton, azt mondta hogy mennyire jó, hogy itt vagyok mellette és számíthatunk egymásra. És hogy szeretné, ha készíttetnénk Norbival egy baráti közös fotót, olyan vagány magazinos jellegűt. Nagyon nagyon megörültem. Alig vártam màr, hogy menjünk, bár azért megint csak felmerültek bennem negatív érzelmek. Mi lesz, hogy ha dagadtnak tűnök majd, nem fogok elég jól mutatni a képen? Hogy fog sikerülni majd ezt az érzelmet elnyomni magamban?
2021. május 12. Mind amellett, hogy meg annyi megpróbáltatásban és érzelmi hullámvasúton vettem részt az elmúlt időszakban, kezdtem újra lelkesedni és hinni hogy igenis, jó lesz! Hiszen lesz majd vagány közös fotónk Robinnal és szerettem volna hinni, hogy Norbi szemén keresztül, majd újra szépnek láthatom magam. Hiszen a múltkor is az az elkapott, gyors pillanat és mégis tökéletes lett a kép! Még a barátaimtól és az ismerőseimtől is nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Ennek ellenére még mindig nem vagyok teljesen elégedett önmagammal. Sokat rágódtam azóta azon is, hogy miért és honnan ered ez az állandó belső bizonytalanságom.
A múltkorival ellentétben, a fotózás most kint történt az utcán. Meg is jegyezte Norbi, hogy egy “Zsák ruhában, teljesen elbújva a világtól" fotózkodok. Nevettem, de igaza volt. Pont azért választottam ezt a ruhát, mert elakartam magam rejteni. Elakartam rejteni az alakomat, hogy véletlenül se érjen semmi féle külső negatív bántalom…. A baráti fotózás során nagyon sokat nevettünk. Jó érzéssel töltött el, hogy büszke voltam Robinra. Amit külső átalakulás tekintetében véghez vitt, nagyon tiszteletre méltó.
Őszintén szeretem ezt a képet. Mindketten nagy változásokon mentünk keresztül és erősebbek vagyunk, mint valaha voltunk. És olyan jó érzés volt ezeket a képeken is viszontlátni.
Ha hiszitek, ha nem, a kezdeti félelmek után, még lett egy harmadik fotózásom is Norbinál, ahova már egyedül mentem. Sok minden változás volt akkor is éppen körülöttem, kavarogtak bennem a vegyes érzelmek. Végül a készülődéskor újra azt éreztem, hogy "el akarok bújni", így ugyan azt a ruhát vettem elő. Azonban most márr valami más volt, jobban éreztem magam benne. - Lehet még sem kellene ennyire elrejtenem magam? ...
Önmagamhoz képest eltúrbózott önbizalommal, bár kissé még mindig rejtőzködve, az első kattintáson keresztül éreztette velem Norbi azt, hogy igen is szép vagyok! Nő vagyok és különleges. Akár milyen ruhában is vagyok, szép vagyok, és tündököl belőlem valami jó, valami finom, valami különleges.
Ezalatt a fotózás alatt éreztem előszőr valós önbizalmat saját magamban. Rólam szólt és nekem szólt. Annyira jó, hogy el sem tudom mondani. “Haza érkeztem!” ezalatt a fotózás alatt. Nem féltem már, eljutottam arra a szintre, hogy igen is büszke legyek magamra, pedig csak pár kép készült, de a mai napig tökéletesnek érzem őket!
Pár nap elteltével, újult erővel vágtam bele a hétbe, végre egész embernek éreztem magam. Aztán 2021. május 17 -én este 22:00 körül ülök a buszon, szokásomhoz híven, zenét hallgatva, közben pörgetem az instagramot. Egyszer csak megpillantom Norbinak egy posztját. Kissé elborult fotókiállítást tervez megvalósítani. Annyira megtetszett a poszthoz rendelt demo kép és az ötlet, hogy írtam neki, hogy ha elfogad, nagyon szívesen lennék az egyik modell. Annyira sokat adtak számomra a fotói, hogy egyszerűen úgy érzem, hogy én is részesévé szeretnék válni olyan dolognak, amiben Ő az ALKOTÓ.
Nagyon kedvesen fogadta a felajánlásomat és végül lehetőséget is kaptam, többed magammal. Nagyon megörültem neki és az egész jobban alakult, mint vártam - imádtam minden pillanatát a fotózásnak! Valami új dolog vette kezdetét az életembe. Aminek egyik legszembetűnőbb változása az volt, hogy màr nem érdekelt, mások mit gondolnak. Éreztem, hogy tudom magam szeretni és ez egy nagyon fura, új de nagyon felszabadító érzés volt.!
Ez volt a harmadik fotózásom Norbinál, ahova már egyedül mentem. Kavarogtak vegyes érzelmek, legelőször most is kicsit "elbújtam". Aztán ismét visszabillent a még friss, ismeretlen jó érzésem magammal kapcsolatban; nem, már nem kellene ennyire elrejtenem magam. Sőt! Azt is eldöntöttem, hogy szexis képeket szeretnék, ha nem is nagyon, de igenis valami számomra különlegeset!
Feltúrbózott önbizalommal vágtam hát bele, és már az első kattintáson keresztül már éreztette is velem Norbi azt a mostmár ismerős jó érzést: igen, szép vagyok! Nő vagyok és különleges. Ez vagyok én, akármilyen ruhában is vagyok. Szép vagyok, és tündököl belőlem jó kisugárzás. Bár a képek egy kiállítás koncepciójához készültek, mégis rólam szólt és nekem szóltak. Annyira jó, hogy el sem tudom mondani. Azt éreztem: “Haza érkeztem!”
Hazafelé menet boldogan konstatáltam, hogy mennyire boldog vagyok, hogy ilyenben részt vehetek. Olyan embert ismerhettem meg, aki miatt önmagamra találtam!
Ha valaminek lehet függőjévé válni, hát akkor a "Norbi fotózásainak" igencsak könnyen. Legalábbis én szinte azzá váltam, Így hamarosan elérkezettnek éreztem az időt és magamat még egy fotózásra. Az előző alkalom óta, mindössze csak 1 hónap telt el, 2021. június 15. van ma. Fülig érő mosollyal érkeztem Norbihoz. Sőt, Robin is elkísért, mert kíváncsi volt az új énemre. Pontosan ezt a megújulást szerettem volna egy - két képen keresztül visszakapni és megmutatni. Hogy megmutassam a képeken keresztül, mennyire sok változást és boldogságot adott számomra ez a három alkalom.
Megint az utcán kezdtük a fotózást, majd a stúdióban folytattuk. Cseppet sem érdekelt, hogy néznek -e az emberek vagy sem. egyszerűen csak szárnyaltam és ott abban a pillanatban a világ egyik legboldogabb Nőjének éreztem magam.
Mi a konklúzióm így a 4. alkalom után? “Nem vagyunk tökéletesek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk csodálatosak."
De lett egy olyan kép is azért, amin megint elbújtam, de nagyon szeretem! :)
Detti
• A CV / portréfotózásról, itt olvashat bővebben
• A portfólió / társkereső fotózás szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
• A fehérneműs -, és művészi aktfotós szolgáltatásról, itt olvashat bővebben
