top of page

Egy fotó, és a történet ami mögötte van

Mert ezt is túl kell élni


A Nő világa könyv | Ezt is túl kell élni

Elkattan a fényképezőgép és csak azt hallom Norbitól, hogy "ez a kép annyira gyönyörű. Meséld el az utad, készül egy könyv."


Nem akartam vissza nézni, de aztán egy reggel tolat ragadtam...


45 évvel ezelőtt jöttem a világra egy határmenti faluban ,Erdély parciumi területén, alig 7 kilométerre a magyar határtól. Egész életem meghatározó jellemzője a túlélés volt. Már kisgyerekkoromban tudtam, hogy valami más vagyok mint az itt élő emberek többsége, persze nem a nemi másságra gondolok itt.


Ha elnéztem a családom női tagjait, nem láttam mást csak panaszt, beletörődést és korán öregedést. Ezt nem akartam. Egy ilyen kis faluban a leány gyermek hamar férjhez megy, aztán kezdődik a taposómalom. Már ez megrémített. Aztán jöttek a szüleim véget nem érő veszekedései.


Alig voltam 10 éves mikor egy délután az öcsém sírva rontott be a délutáni iskolába, hogy : ,,...gyere Kati, anyu meghalt! " Rohantam az öcsémmel haza és az orvosi rendelőbe, hogy nézzék meg az anyám. Szerencsére ájultan feküdt csak, apámmal folytatott veszekedésük után. Ezt még két hosszú év követte, majd jött a válás.


Alig egy év nyugalom az anyai nagyanyámnál és az anyám daccból férjhez ment egy háromgyerekes férfihoz, aki 5 évvel volt fiatalabb mint az anyám. 10 év szörnyűség következett. Az anyám ebből semmit nem látott, vagy nem akart, de számomra borzasztó volt. Közben kamasz lettem. Annyira rossz volt otthon lenni, hogy semmit nem tudtam élvezni a kamaszkori események szépségeiből.


Csúnyának láttam magam, a fiúk sem igazán vettek észre. Pedig tévedtem, annyira el voltam foglalva az otthoni események, veszekedések és rengeteg munka adta érzésekkel, hogy a belőlem áradó szomorúság mindenkit elriasztott. A könyvek világába menekültem.


Annyit tudtam csak, hogy ezt is át kell vészelnem, ügyelnem kell anyámra és öcsémre, mert mi hárman alkotjuk egymás kicsi családját és biztonságát. Közben a mostohaapám egyre ivott és közben éreztem, hogy nőként méreget .

Mikor betöltöttem a 18 évem, még mindig nem volt fium és mostoha húgom, aki életem legjobb barátja volt (azóta sem szerettem meg olyan mélyen és igazán senkit), azt mondta, hogy ez már tarthatatlan és nekem is át kell esem már az első komolyabb dolgon, hiszen rajtam kívül már csak a kicsik szüzek.


Addig beszélt, míg belementem. Elmentünk kirándulni és nekem is hoztak egy fiút, aki a célnak meg fog felelni. Megtörtént az első együttlét, persze szerelem nélkül nem volt semmilyen. Nem is tudtam milyen az, ha szerelmes vagy és azt is elvettem magamtól, hogy egy férfi megküzdjön értem.


Ebből az együttlétből egy nyolc évig tartó se veled se nélküled kapcsolat lett, sok fájdalommal és némi jóval. A szex, az jó volt, könyvekből tanultam meg, és lassan kipróbálva megtanítottam a partnerem is. Ha már érzelem nélkül indult a kapcsolat, legalább a nemi része működött. Otthonról akartam menekülni, ezért ragaszkodtam hozzá. Azt hittem az a boldogság, ha végre engem is szeretnek.


Nem vettem észre, hogy saját magam nem szerettem eléggé és nem is tiszteletem, ahhoz, hogy más is szeressen, küzdjön értem és tiszteljen. A lelkem mélyén tudtam, hogy ez nem jó. Közben az anyám egyre betegebb lett, ez a házassága sem volt már neki sem jó, és tíz év után elvált újra. Ekkor már nagyon megromlott az egészsége. Újra hazaköltöztünk a nagyszüleimhez, a fiúval szakítottam. Közben megismertem a férjem, aki akkor alig 18 volt, én 26. Elsőre nem foglalkoztam vele, és egy fogadás miatt jöttünk össze. Addigra rengeteg harc és fájdalom edzette meg a lelkem.


Jó volt kilépni a régi bajokból. Nem volt mostoha, nem volt már a régi barátom, akinek örök ,,majdnem" nő voltam. Ott álltam üres lappal és éreztem, hogy ezt is túléltem. Az anyám állapota szörnyű volt beteg és megcsalt, elhagyott nő, aki az örök kövérsége miatt folyton szenvedett miközben képtelen volt ellenállni az ételnek. Ördögi kör. Talán innen ered, hogy fóbisztikusan féltem az elhízástól. Mivel örök lázadó és sorból kilógó típus voltam, azt hittem, hogy addigi kudarcaim talán ezeknek köszönhetőek, ezért elkezdtem az elvárásoknak megfelelően viselkedni, igazi feleségnek valóvá válni.


A férjem aki fiatal kora ellenére szembe szállt családjával rajongásig szeretett. Öt évet jártunk, én befejeztem a tanítói főiskolát, ő a katonaságot. Ekkor már elmúltam 30. Összeházasodtunk. Jó volt lubickolni a szeretetében. Csakhogy a házasság és az együtt járás két különböző dolog. Jött az első gyerek. Imádtuk, könnyű terhesség, könnyű szülés. Anyám ekkor már nagyon beteg és nem is sejtettem hogy alig három és fél év és meghal.


A férjem jó ember, bár nem érti az álmodozó természetem és sokszor ketten két irányba húztuk a szekerünk. Tudtam, hogy a családunkat össze kell tartanom még akkor is, ha néha az egész elől elmenekültem volna. Mindenem megvolt, mégis olyan voltam mint egy gyerek. Néha minden a terhemre volt. Ekkor jött a második gyerek és alig három héttel a szülés után anyám, a mentsváram meghal. Ekkor 35 éves voltam és január 2. volt.


Azt hittem minden összeomlik, senkim nem maradt, ki ad erőt nekem. A gyerekek picik, én lélekben éretlen, eddig mindent túléltem de.... nem omolhattam össze, az ösztön erős volt, a gyerek nem érezhetett semmit, szoptatnom kellett és egy óvodást nevelnem. A férjemmel is felelősségteljesebben kellett viselkednem.


Döntenem kellett : vagy szembenézek minden félelemmel és felállok, felnövök igazán, vagy elüldözöm azt a jó embert is aki eddig is szeretett. Lassan, de napról napra valahogy sikerült. Megtanultam megélni a fájdalmat és nem menekülni előle, minden addigi traumát amit a gyermekkorom és fiatal éveim hoztak lassan feldolgoztam, elengedtem.


A szülések okozta testi elváltozásaim is lassan ledolgoztam és mára egy elégedett nő néz vissza rám a tükörből. Megtanultam, hogy ne sétáljak át az életen világfájdalomba burkolózva, magamat sajnálva. Nézzek szembe a félelmeimmel és csak én lehetek egyedül az aki megoldást találhat rájuk.


Fogadjam el mások szeretetét és legyek nyitott a változásra. A szabadságot egy házasságon belül is ki lehet vívni, kellő alkalmazkodással, meghagyva egymás mozgásterét. A nő a férfitól ragyog és a férfi tőle sugárzik. Elfogadtam magam minden hibámmal és tulajdonságommal együtt.


Szeretem az életem.


103 megtekintés

Fotós szolgáltatásaim

Bánhalmi Norbert - fotóművész / profi fotós

Látni és
Láttatni a
Láthatatlant

bottom of page